Loading the content... Loading depends on your connection speed!

Két világ egy helyen!
Apró dolgok, amik boldoggá tesznek

Sziasztok! Kérdeztétek, hogy mi az ami inspirál minket… a válaszunk ebben a bejegyzésben kiderül!

K: Az előző írásomban leírtam nektek, hogy mostanság mennyire egybefolynak a napjaim, és ez nem tesz túl jót a lelkemnek. Viszont tudom, hogy a legapróbb dolgok is örömet tudnak okozni, csak tudni kell őket értékelni. Sokszor természetesnek vesszük azokat is, amik nem azok… egy bók a párodtól, egy baráti szó, egy testvéri ölelés. Nem az ilyenek a legjobbak az életben?! Az érdeklődést szinte soha nem vesszük észre, de annak a hiányát annál hamarabb.

A hétvégén  ünnepeltem a 19. születésnapomat, és újra beigazolódott, hogy mennyire jól tudnak esni az apró figyelmességek. Manapság már szinte elvárás, hogy nap, mint nap ajándékokat kapjunk. Annyira vártam már a szombatot, mert tudtam, hogy végre együtt leszek a barátnőimmel, akikkel már olyan régen töltöttünk közösen egy ilyen estét. Természetesen a testvéreim is mellettem voltak, és arra törekedtek, hogy minél jobban érezzem magam. Számomra nem az hozza a boldogságot, hogy ajándékot kapjak ( persze ki ne örülne a meglepetésnek? ) , hanem az, hogy az egyik barátnőm a legelső ZH-ja előtt áll, és az egész napos tanulás után mégis mellettem volt, az, hogy a másik barátnőm este 10-ig dolgozott, és ezután mégis egyből hozzám vette az irányt, és az, hogy a barátom éjfélre ért haza egy fárasztó meccsről, és mégsem  ment haza, hanem hozzám. És arra pedig szavak sincsenek, amikor látom, hogy anyukám és a testvéreim mennyire izgatottan készülnek az Én születésnapomra, hogy mindent tökéletessé varázsoljanak, és nekik köszönhetően, mint mindig, most is csodálatos volt.

L: Az előző bejegyzésben nekem nem volt részem, és be kell valljam, hogy nagyon hiányzott, hogy leírhassam a véleményem. Nem fogom tagadni, hogy sok munka, idő és energia van egy-egy posztban. És hiába vagyunk tele friss gondolatokkal és megújuló érzésekkel, iszonyú nehéz kiadni ezeket önmagunkból, főleg úgy, hogy az érdekes és változatos legyen a számotokra. Sokszor tanácstalanul ülünk a laptop előtt és csak azon gondolkozunk mi az, amit szeretnétek és próbálunk megfelelő témát kitalálni.

Habár Kíra megígérte, nem nagyon akarta elkészíteni az egyetemes posztot, mert igazán csak most kezdi elfogadni azt, ami történt… és milyen kár lett volna, ha kihagyja. Anya volt az, aki nem hagyta annyiban a dolgot és kérlelte, hogy legyen őszinte, írja le mit érez. Hiszen ide ez kell, nem?  Hűség és nyitottság felétek. A személyiségünk. Sokáig dolgozott Kíra a bejegyzéssel, és csak azt figyeltem, hogy ír, ír, ír és ír. És én annyira nagyon örültem. Azt gondoltam talán segít neki az írás, mert leírni valamit, igenis más, mint kimondani azt. Van akinek könnyebb, vagy akinek nehezebb, de az biztos, hogy hitelesebbé és valóságosabbá válik az egész. Aztán amikor elolvastam, el sem hittem, hogy képes volt így megnyílni. Hogy erőt vett magán és leírta, ami a szívét nyomja. Én láttam, amikor összetört. Nem volt hazugság, mikor azt írta “fizikai és lelki fájdalmat éreztem”. Mi, akik minden alkalommal megtudtuk nyugtatni, akik mindig csillapítani tudtuk a szenvedését ugyanúgy kudarcot vallottunk. Végignézni, ahogy a húgom megkapja az élettől az első pofont, és én nem tehetek érte semmit,  szörnyű volt. Nem bírtam megvigasztalni a szavaimmal, az öleléseimmel, mert nem érdekelte semmi. Csak el akartam tőle venni az érzéseit. Nem akartam, hogy sírjon, nem akartam, hogy kiabáljon és egyáltalán nem akartam, hogy valamitől ilyen rosszul érezze magát.  De nem voltam képes helyrehozni. Pedig bármit megtettem volna, amivel segíthetek.

Tudom, hogy ez kívülállóként talán nem hangzik olyan tragikusnak, de azt is tudom, hogy rajta kívül még rengetegen kerültek és fognak kerülni hasonló helyzetbe, mert igenis egy év, az egy év. Egy álom, az egy álom. Egy cél, az egy cél. És sokszor fel akarjuk adni, ha valami nem sikerül elsőre. Pont úgy, ahogy ő is fel akarta. Pedig nem szabad, mert végül úgyis minden helyre áll és úgy lesz, ahogy lennie kell. De előtte nem egy, és talán nem is kettő csatát kell majd megvívnunk.

De mindenek előtt ennek a bejegyzésnek most az a célja, hogy próbáljuk meg értékelni az apró dolgokat az életben és lássuk meg a csodákat, amik boldoggá tesznek minket. És itt az első alkalom, mikor köszönetet mondunk nektek, mert az elmúlt hetekben annyi pozitív reakciót kaptunk tőletek, hogy muszáj megemlítenünk. Tehát köszönjük, hogy itt vagytok és köszönjük, hogy olvastok! És továbbra is várjuk a visszajelzéseket, mert egy kedves olvasónk kérdésére válaszolva: minket egyértelműen ti inspiráltok!

Comments are closed.

Mobile version: Enabled